Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Maratoni lakossági fórum a Panattoni-ügy kapcsán

Panattoni forum 2026_11

November 2-án lakossági véleményeztetési fórumot tartott a Panattoni az önkormányzat kezdeményezésére. Az itt megismert javaslatokat, véleményeket a Telepítési Tanulmányterv (TTT) véleményezésénél, illetve a Településrendezési Szerződés (TRSZ) előkészítésénél felhasználja az önkormányzat. A főépítész véleményt alkot, majd ezt követően a képviselő-testület ez alapján dönt a Helyi Építési Szabályzat módosításában Panattoni fejlesztésének kérdésében.

A fórum elején Horváth Adrienn, vezető településtervező mutatta be a Telepítési Tanulmányterv (TTT) főbb pontjait Herceghalom Helyi Építési Szabályzata Módosításának megalapozásához a 440/5, 440/4, 440/2 Hrsz. gazdasági területre tervezett logisztikai fejlesztés, valamint az 5 hektár területű Zkp zöldterület – közpark kialakítása vonatkozásában. Ezt követően a Panattoni képviseletében adott tájékoztatást Kemenes László ügyvezető igazgató, Bálint András vezető projektmenedzser és Rácz Nándor civil kapcsolattartó – a beruházó részéről- válaszoltak a lakosság kérdéseire is.

A felszólalók a kétségeiknek adtak hangot a Panattoni Telepítési Tanulmánytervében szereplő adatok tekintetében, mind a tervezett logisztikai park várható zajhatása, mind a forgalma kapcsán. A több, mint 6 órás fórumon szóba került még a vízelvezetés, a földkitermelés, az éjszakai kamionforgalom, a közelben álló házak és intézmények kérdése és számtalan, a Panattoni-fejlesztés kapcsán felmerülő téma.

A lakossági véleményezés során egyöntetű pozitív lehetőségként tartották számon a telekcsere lehetőségét, amit a beruházó sem vetett el. Az állami tulajdonú csereingatlan megszerzéséhez az állami vagyonkezelő aktív közreműködésére van szükség.

Csizmadia Zsuzsa polgármester jelezte, hogy már többször keresték és felvették a kapcsolatot Bujdosó Andreával a térség országgyűlési képviselőjével, akitől azt kérték, segítse a telekcsere létrejöttét, de megkereste már az önkormányzat az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium, mint a Nemzeti Földalap feladatait is ellátó tárcát vezetőjét, Bóna Szabolcs miniszter urat is. Jelenleg a képviselő és a kormányzat válaszára, valamint a párbeszéd lehetőségére várnak.

A fórumon felmerült még annak a lehetősége is, hogy egy esetleges népszavazás után az önkormányzat a Gksz módosításával ellehetetleníti a fejlesztés megvalósulását, ugyanakkor ez a lépés település számára jelentős kártérítési és kártalanítási összeggel járna, vélhetőleg csődbe vinné a községet.

A felszólaló lakosok utolsó lehetőségként tartották számon a logisztikai park kompromisszumos megépítését.

Az ügyben közben januárban bírósági ítélet is várható, hiszen az önkormányzat a beruházás és a hatósági döntések ellen  pert indított, hiszen vitatja a Kormányhivatal azon megállapítását, hogy a beruházás nem jár „jelentős környezeti hatással”, és nem fogadja el azt a döntést sem, hogy környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges. Folytatás következik.

Minden jog fenntartva © 2024 - 2026 Herceghalom Község