Köszöntő
Változékony, mondhatni vészterhes évek vannak mögöttünk. Még egy ekkora község életére is rányomja bélyegét a szomszédban dúló háború, az egekbe szökő energiaárak, és nem múlt el nyomtalanul a járvány sem. Mégis, mint jelenlegi polgármester, úgy érzem jó munkát végeztünk: úgy küzdöttünk meg a kihívásokkal, hogy közben nem veszítettük szem elől a célt: zöld, családbarát, élhető, egészséges, jókedvű Herceghalom fenntartása és fejlesztése.
Mik is ezek az eredmények, amiket elértünk?
Madártávlatból a leginkább szembetűnik, hogy Herceghalom költségvetése megduplázódott, több pénzből gazdálkodhattunk, és többet is tudtunk kihozni belőle, mint azelőtt. Eközben tartalékainkat is hasonló mértékben növeltük, így rendelkezésre áll a forrás további fejlesztési terveinkhez. Összesen mintegy háromnegyed milliárd forintértékben nyertünk el támogatásokat, pályázati forrásokat.
Ha közelebbről nézzük az öt év eredményeit, akkor máris kirajzolódik az egységes csapadékvíz-elvezető rendszer, a nagymértékű fásítási program, a szolgáltatói bölcsőde épülete, az új óvodai tagépület, a futókör, a röplabda-pálya, és a régióban egyedülálló volt a saját buszjárat, amikor a vonatközlekedés akadozott. Utcák sorát aszfaltoztuk le, és a zajvédelem érdekében mérföldes léptekkel haladunk előre, az 1-es főúton szakaszos kopóréteg cserével sok-sok család életminőségét javítottuk, javítjuk. Eközben sikeresen hárítottuk el Herceghalom közműveinek túlterhelését, határt szabtunk az építkezéseknek, kompromisszumokat tudtunk kötni a lakóingatlanfejlesztőkkel.
Takarékos gazdálkodással, transzparensen, ugyanakkor hatékonyan vettük a reánk szabott rendhagyó akadályokat.
2019-es hivatalba lépésünkkor azonnal megkezdtük terveink végrehajtását. Rövid-, közép- és hosszútávú terveket fogalmaztunk meg, melyek közül azonnal nekifogtunk a rövid- és középtávú tervek előkészítésének. Stratégiai gondolkodásunk nem csak a teendők fontossági sorrendjének felállítására és a tervek előkészítésére, hanem a megvalósításhoz szükséges támogatási források felkutatására és megszerzésére is kiterjedt! Így minden szóba jöhető pályázaton elindultunk, a legtöbben sikeresen! Több mint 760 millió forint érkezett ebben a ciklusban Herceghalomra, a településszépítését, fejlődését szolgálva.
Sikeresen dacoltunk a lakóingatlanberuházások terén: nemet mondtunk az 50-150-200 lakásos lakóparkoknak, az 5-6 emeletes házaknak. Megőriztük Herceghalom vonzó szépségét, a kertvárosias, falusias jelleget, sok-sok zöldfelülettel.
Elindultunk a kö𝐫𝐧𝐲𝐞𝐳𝐞𝐭𝐭𝐮𝐝𝐚𝐭𝐨𝐬 település-működtetésútján.Herceghalom vonzó léptékű és gyönyörűen gondozott, az átutazók által megcsodált zöldfelületekkel büszkélkedhet.
𝐀𝐳 𝐮́𝐭- 𝐞́𝐬 𝐣𝐚́𝐫𝐝𝐚𝐡𝐚́𝐥𝐨́𝐳𝐚𝐭 𝐟𝐞𝐣𝐥𝐞𝐬𝐳𝐭𝐞́𝐬e kapcsán 2024. év végén el fogjuk tudni mondani, hogy sikerre vittük a „Minden herceghalomi út kapjon aszfaltburkolatot” programunkat. Nem lesz murvás, sáros út Herceghalmon 2024. év végére.
Herceghalomban az ivóvíz minősége ásványvízminőségű, ez jó az emberi szervezetnek, de nem jó a mosógépeinknek. Dolgozunk a problémán, vannak kézzelfogható eredményeink is. A Zsámbéki úton jelenleg vezetéket fektetnek le a nyomásproblémák csökkentésére. A lakossági ivóvíz- és csatornaszolgáltatás védelme érdekében az ÉTV-t utasítottuk arra, hogy ha a gazdasági területeken egy beruházó 1m3-en felüli vízfogyasztást tervez, akkor járuljon hozzá a vízhálózat fejlesztéséhez.
T𝐞𝐥𝐞𝐩𝐮̈𝐥𝐞́𝐬𝐢 𝐤𝐨̈𝐳𝐥𝐞𝐤𝐞𝐝𝐞́𝐬𝐢 𝐤𝐨𝐧𝐜𝐞𝐩𝐜𝐢𝐨́n dolgozunk, melyet a lakossági egyeztetéseken felmerülő fejlesztések figyelembevételével dolgoznak ki szakembereink.
A többfunkciós EGÉSZSÉGHÁZRA kész engedélyes kiviteli terveink vannak. Sajnos ez az a pályázatunk, ami nem nyert, de a következő ciklusban önerőből képesek vagyunk megvalósítani.
Megoldottuk a 2,5 évesek óvodai elhelyezését is. Óvodát építettünk, és az önkormányzat hozzájárul a bölcsődéskorúak napközbeni ellátásához.
Já𝐭𝐬𝐳𝐨́𝐭𝐞𝐫𝐞𝐤et bővítettünk, és a 2024-es évben is bővítjük a Liget utcai játszóteret.
Minden rászorulónak igyekszünk segíteni közüzemi díjkompenzációval, tűzifa osztással, szociális ellátásokkal. Az újszülöttek támogatásával, bölcsődei díjtámogatással, a nyelvtanulás költségeinek támogatásával, felsőoktatási ösztöndíjak odaítélésével, vagy a nyári napközis táborokkal a családoknak, a fiataloknak segítünk. Az idősebb korosztályt is támogatjuk.
Büszke vagyok a közös munkára: az önkormányzatban dolgozó munkatársakra, a Polgármesteri Hivatal dolgozóira, közös, terveink, álmaink megvalósításában mellettem álltak, velem együtt lendületesen és kőkemény munkával segítettek azok megvalósításában.
A képviselő-testületnek, akik mindig mellettem álltak. Köszönöm azon képviselők munkáját is, akik nem töltötték ki a ciklusukat, és azoknak is, akik később kapcsolódtak a testülethez, és azoknak, akik a teljes ciklusban együtt dolgoztak velem. Mert tudtunk szakítani a korábbi gyakorlattal, és értelmes, eredményes munkát tudtunk felmutatni.
A fejlődés folyamatos, munka mindig van elég. Szorgalmasan, lelkiismerettel és tisztességesen dolgoztunk 5 évig, és ragyogó eredményeket értünk el egy korábban soha nem tapasztalt világjárvány, veszélyhelyzet, gazdasági világválság, szomszédháború kihívásaival szembenézve. A legnagyobb viharokban is helytálltunk Önökkel, Önökért.