Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Schnaider Lászlóné Herceghalom Község Díszpolgára

Dátum: 2022. August. 20
Helyszín: KEK

Részletek:

Schnaider Lászlóné etyeki származású lévén általános iskolai tanulmányait Etyeken végezte. 1973-ban érettségizett a Kaffka Margit Gimnázium német tagozatán Budapesten, majd felvételt nyert az ELTE-BTK magyar-német szakára, mely során egy szemesztert a Berlin-Humboldt Egyetemen végzett. Szakmai életútja mindvégig összeforrt német származásával és a német nyelv iránti szeretetével.

Középiskolai német-magyar szakos tanárként első munkahelye Mányon volt az általános iskolában. Nyolc év után a herceghalomi Állattenyésztési Kutatóintézetben helyezkedett el kis időre, ekkor már nyolc éve itt Herceghalomban élt férjével, a település elhunyt polgármesterével, Schnader Lászlóval, akinek tevékenységét 1990 és 2010. közötti időszakban mindvégig támogatta.

1986 októberétől a Magyarországi Németek Szövetsége titkárságán dolgozott, mely szervezetnek 1989 és 1995 közötti időszakában először titkára, később pedig elnökségi tagja volt. Közben az Országos Általános és a Középiskolai Tanulmányi versenyek német nemzetiségi bizottságának tagjaként, illetve 1995 és 97 között a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Szövetségi Iroda felnőttképzési szakértőjeként is dolgozott. 1995 után a TIT-TELC, az ELTE-ITK és az ORIGÓ német nyelvvizsgabizottságok tagja volt, miközben folyamatosan fordítással és tolmácsolással is foglalkozott.

1997 óta az Osztrák-Magyar Tudományos és Kooperációs Akció Alapítvány ügyvezető igazgatója.

1995-től 1999-ig a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának közgyűlési tagja, német kisebbségi képviselője volt.

De nem csak országos szinten képviselte a német kisebbségeket és ápolta a magyar-német kapcsolatokat, hanem helyi szinten is, hiszen alapítója és 12 évig elnöke volt a Herceghalomi Német Kisebbségi Önkormányzatnak is.

Nevéhez fűződik a Herceghalom és Mehrstetten közötti testvérkapcsolat megalakulása és kiteljesedése is, nagy szerepe volt a mai napig tartó sikeres és baráti viszony kialakításában.

Szintén jelentős, elévülhetetlen érdemei vannak az idén fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Kulturális és Egyházi Központ megépülésében, és a mai napig aktív és segítő tagja a katolikus közösségnek is.

Kiemelkedő szakmai életútjának köszönhetően számos magas rangú kitüntetésben részesült:

  • 2010-ben munkássága elismeréseként megkapta az Osztrák Köztársaság Arany Érdemérmét,
  • a tudományos és oktatási kapcsolatok fejlesztése terén végzett közel másfél évtizedes kitartó és eredményes munkájáért Magyar Arany Érdemkeresztet vehetett át 2012-ben, míg
  • idén tavasszal Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült a magyarországi német nyelvoktatás fejlesztése, valamint a magyar-osztrák felsőoktatási kapcsolatok megerősítése érdekében végzett több évtizedes tevékenysége elismeréseként.

 Schnaider Lászlóné köszönő szavai a díszpolgári cím átvételét követően 

Tisztelt Csizmadia Zsuzsa Polgármester Asszony, tisztelt Képviselő-testület! Kedves Herceghalomiak! Kedves mehrstetteni és szőlősgyulai vendégek!  Tisztelt Sápi Sándor Polgármester Úr!  Tisztelt Dregusné Pusztai Márta Díszpolgár Asszony!

Köszönöm Csizmadia Zsuzsa Polgármester Asszonynak és a Képviselő-testületnek, hogy a Herceghalom díszpolgára címet nekem ítélték meg. Egy kitüntetés önmagában is öröm, nekem ez különösen az, mert a helyi közösség elismerése és az előd díszpolgárok nevei és tevékenységük erősítik rangját, másrészt azért, mert az eddigi munkám során mindig is kiemelten fontosnak tartottam a németség, a magyar-német kapcsolatok támogatását, mégis a magas rangú osztrák és magyar állami kitüntetéseimet elsősorban az osztrák-magyar felsőoktatási és kutatási együttműködés terén végzett munkámért kaptam.

Köszönöm jelenlévő fiainknak, Máténak és Dávidnak, hogy munkánkat megértéssel és türelemmel viselték, majd segítették azt, Máté fiam 2010-ben vette át tőlem a német kisebbségi elnöki stafétát. 

Schnaider László, a társ, a férj és polgármester (1990-2010) nélkül ma nem állhatnék itt. Ha akkor nem Schnaider László vezeti az „Együtt Herceghalomért” vonatot, nem szállok fel a mozdonyra. Rajta keresztül ismertem meg, tanultam meg tisztelni és becsülni a herceghalomiakat. De nem Laci nevéből éltem, Budapesten felelős beosztásban dolgoztam, de magával ragadott Laci a községért való tenni akarása, a község lakóinak lelkesedése és úgy döntöttünk, hogy élve a törvényi lehetőséggel német kisebbségi képviselőként is, nemcsak feleségeként támogatom őt munkájában. 

Hogy mit tettem /tettünk a faluért, a közösségért, az elhangzott a laudációban. Néhány szót most arról szólok, hogy én mit kaptam Herceghalomtól. Mindenek előtt idilli gyermekkort a fiainknak. Gyönyörű pillanatok részese lehettem, amikor a falu választói összefogva az önállósodás mellett döntöttek; megjelent Góg Mátyásné, Ágika – szintén díszpolgárunk – tollából Herceghalom monográfiája; Lipka Éva fantasztikus falu és iskolatörténeti kiállításokat szervezett a község lakóinak segítségével… Mindenképpen megemlítek azonban két momentumot, amely a személyemet, az országot és Herceghalmot is érinti:

Az egyik 30 éve történt. A magyar-német kapcsolatok új lendületet vettek a magyarországi rendszerváltás, illetve a német újraegyesítés által. 1992-ben, 30 éve, az újraegyesített Németország szövetségi kancellárja, Helmut Kohl Budapestre látogatott a német-magyar alapszerződés aláírására. Látogatása során fogadta a magyarországi németek elnökségét. A Béla király úti tárgyalást követően készült sajtófotó - amelyen mellette állok - bejárta Németországot is. Rudolf Ott, Mehrstetten akkori polgármestere elküldte ezt a képet a bonni kancellári hivatalba, kérve Helmut Kohlt, hogy a képet nevemre szólóan szignálja. Ezt a fotót kaptam ajándékba Rudolf Ott polgármestertől a testvérkapcsolat aláírásakor. 

A másik esemény 20 éve épp e helyhez kötődik, és újabb példája Herceghalom összefogásának. Herceghalomiak, Herceghalomból elszármazottak adományaiból, az állam, a négy történelmi egyház, Németország és  Herceghalom Önkormányzata anyagi támogatásával egy e célból létrehozott közalapítvány kuratóriuma irányításával épült fel rekordidő, két év alatt az ökumenikus központ és templom. Az avató, szentelő ünnepség során kondult meg először a harangunk, mely Mehrstetten ajándéka. Kicsordultak akkor is könnyeim a meghatottságtól. Tudjuk, hogy nekünk keresztényeknek mit jelent a harangszó, az otthont, jelzi az időt, figyelmeztet a veszélyre, tűzre, jelzi az idő múlását, végigkíséri életünket a házasságkötéstől a temetésig, megszólal jelentős ünnepeken és istentiszteletre hív. Van egy kedves francia mondás: A Jóistennek is kell a reklám, erre vannak neki a harangok.

Köszönöm Mehrstetten, köszönöm Herceghalom! 

Polgármester Asszony! Köszönöm a kitüntetést és a méltatást.

Minden jog fenntartva © 2024 Herceghalom Község