Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Találkozások

Dátum: 2022. August. 18
Helyszín:

Részletek:

Az orosz-ukrán háború kitörése után azonnal segítséget nyújtott Herceghalom közössége testvértelepülésünk, Szőlősgyula polgárainak, melynek köszönhetően több autónyi adományt sikerült az önkormányzatnak eljuttatnia Kárpátaljára. A háború sajnos még mindig tart, ezért a tárgyi és az anyagi támogatáson túl nagy jelentősége van annak, hogy Herceghalom önkormányzatának augusztusban (pályázati pénz segítségével) sikerült 45 főt, többségében édesanyákat és gyermekeiket vendégül látni három napra Herecghalomban.

Az önkormányzat ezzel a lehetőséggel szerette volna kizökkenteni az ide érkezőket a szörnyű hétköznapokból és a számukra szervezett változatos programokkal azt elérni, hogy élményekkel gazdagodva, megerősödve térjenek vissza otthonaikba. Az itt tartózkodásuk idejére meghívást kaptak Herceghalom német testvértelepülésének, Altshausennek képviselői is, hiszen a közös barátság révén ők is anyagi támogatást nyújtottak Szőlősgyula számára.

Az első este Czinege Jánosné vezetésével országismereti vetélkedővel egybekötött ismerkedési estet tartottak a kemencénél, ahová a falu lakói is csatlakozhattak. Az összejövetelre a Nyugdíjas Klub, a Mozgáskorlátozottak Egyesülete és a Labdarózsa Kórus tagjai finom édes és sós süteményekkel készültek. Másnap, az év talán egyik legmelegebb napján, először a Fővárosi Állatkertbe látogattak el a vendégek, majd pedig egy dunai hajózáson vettek részt. A gyerekek nagy örömére a nap “fáradalmait” este szálláshelyükön, az Abacus Hotel wellnes részlegén pihenhették ki.

Augusztus 20-a alkalmával kis műsorral lepték meg a vendégek a házigazdákat, az este folyamán pedig közös búcsúvacsorára került sor. A visszajelzések alapján a családok nagyon jól érezték magukat, sok szép élményben volt részük.  Ez a pár nap talán felejthetetlen lesz mindenki számára, és az átélt emlékekből még sokáig lehet majd erőt meríteni.

Fotó: Kristóf István

 

Minden jog fenntartva © 2024 Herceghalom Község