Majális nyárias melegben
Májusfa állítással, koncertekkel, hagyományos főzőversennyel, sportbemutatókkal és számtalan családi programlehetőséggel várta az önkormányzat a május elsején kikapcsolódni vágyó herceghalomiakat.
Napsütéses, koranyári időben telt az idei majális, amelyen a hagyományos főzőverseny most sem maradhatott el. Reggel 8 óra után kezdett megtelni a KEK környéke a kitelepülő csapatokkal. Mindenki lelkesen készülődött. A lecsótól a székelykáposztán át a babgulyásig számtalan étellel neveztek a különböző civil szervezetek és baráti társaságok, amelyeket ételjegyek megvásárlásával lehetett megkóstolni. Az így befolyó összeget, a kárpátaljai testvértelepülés Szőllősgyula diákjainak táboroztatására fordítja majd az önkormányzat.
A Csicsergő Óvoda segédletével feldíszített májusfa felállítása után számtalan program várt a herceghalomiakra. Nem maradtak el a szokásos tánc- és sportbemutatók sem. Felléptek a népes számú publikum előtt a Mayer Néptánccsoport, a Marcipán Fittnesz Sportegyesület és a Herceghalomi Kempo Dojo Egyesület tagjai is.
A délután folyamán a Maszk Bábszínház: Furfangos Csodadoktorok előadását nézhették meg a kisebbek, akiket a Virgonckodó Játszópark ügyességi és logikai játékai mellett csúszdás ugrálóvár, a Pátyi Waldorf Általános Iskola játékai és a szokásos lovaskocsizás is várt. Idén a NemcsakBerry zenekar csapott a húrok közé, majd DJ Árpi válogatása zárta az egész napos rendezvényt.
A Herceghalomi Nyugdíjas Klub palacsintával, a Labdarózsa Kórus Egyesület lángossal, a Mozgáskorlátozottak Egyesülete házi süteménnyel, várta a látogatókat.
Fotók: Kristóf István
Főzőverseny
Gratulálunk minden induló csapatnak! A fogások nagyon jól sikerültek, a Marosán Gábor kreatív séf, Mucsi Gábor séf és Csizmadia Zsuzsa alkotta zsűri mindenkit elismerésben részesített.
Az induló csapatok és étkek a következők voltak:
- Oviapuk – Mediterrán lecsó húsgombóccal, kukoricás kenyérrúddal
- Pedagógus csapat – Pincepörkölt
- Iskolai szülői munkaközösség – babgulyás
- Labdarózsa Kórus Egyesület – Paprikáskrumpli, kolbásszal, virslivel, nokedlivel
- Varga Imre csapata - Mititei
- Nyugdíjas Klub – Székelykáposzta
- Mozgáskorlátozottak Egyesülete – Gulyásleves
- Pörge Sándorék csapata – Babgulyás szarvashússal
- Csicsergő Óvoda - Bébirépás tárkonyos sertésragu