Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Révész Bulcsú sikereiért Herceghalomnak is köszönetet mondott

A Herceghalom Község Önkormányzata által is évek óta támogatott sportoló minden várakozáson felül teljesített első profi évében (legutóbb január elején a Budapest Snooker Mastersen jutott a döntőbe). Édesapja levélben köszönte meg a segítséget.

Hatalmas köszönettel tartozunk, hogy folyamatosan támogatták Bulcsút a snooker pályafutásában – fejtette ki Révész Attila az önkormányzatnak írt levelében, majd hozzátette: „az előző támogatásuk hozzájárult ahhoz, hogy Bulcsú profi sznúkerjátékos legyen, a legutóbbi segítség pedig már Bulcsú álmai megvalósításának támogatására szolgált, hisz 17 évesen profi versenyzőként vihette a világba Magyarország és Herceghalom hírét”.

Bulcsú a tavalyi év során rengeteget utazva versenyzett Angliában, Kínában és Szaud-Arábiában is. Meglepő és váratlan győzelmeinek, illetve kiegyensúlyozott játékának köszönhetően már az első évben a ranglista első száz versenyzője közé küzdötte magát.

Mindezeken felül 2025 első hétvégéjén zajlott az első magyarországi profi sznúkertorna. Természetesen ott volt immár 18 évesen a mezőnyben hazánk első profi sznúkerjátékosa Révész Bulcsú is, aki az első idényét tölti a World Snooker Touron.

Az első magyarországi profi sznúkerversenyen, a Budapest Snooker Mastersen a hazai szurkolók nemcsak annak örülhettek, hogy élőben láthatták a sportág sztárjait, hanem annak is, hogy Révész Bulcsú 6-0-ra nyert a 2005-ös világbajnok Shaun Murphy ellen és bejutott a döntőben, ahol szoros mérkőzésen a második helyet szerezte meg.

Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

Minden jog fenntartva © 2024 Herceghalom Község