Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Tartozunk a hősöknek!

Herceghalom Község Önkormányzata a forradalomra emlékezett október 23-án a Kulturális és Egyházi Központban a Herceghalomi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak közreműködésével. Az ünnepséget követően emlékező fáklyák sokasága világította be a Gesztenyés utat.

A mai napig is öröm, hogy a világtörténelem egyik legnagyszerűbb eseményének, az 56-os forradalom győzelmének részesei lehettünk, hiszen az 1848-as forradalom után lett hazánknak egy '56-os ifjúsága is – kezdte ünnepi beszédét Csizmadia Zsuzsa polgármester, aki kiemelte, hogy a Duna völgyében 68 éve csoda történt. „Századok óta vártuk a nemzet megváltóját. A várt történelmi hős helyett a nemzet ifjúsága jelent meg az utcán, a barikádokon, a magyar sors - magyar történelem véres mezején. A korábbi forradalmak Dózsa, Rákóczi, Kossuth nevéhez fűződnek. Az '56-os forradalom hőse maga a lánglelkű nép volt” – tette hozzá.

Csizmadia Zsuzsa szerint 1956-ban újjászületett igazi nemzetté, testvéri közösséggé vált a magyar nép. „Ami Magyarországon majd két hét alatt történt, nemcsak belülről, kívülről is csodának tűnt. Forradalmunk erkölcsi emelkedettsége és történelmet formáló ereje egyedülálló.”

Csizmadia Zsuzsa édesapját idézve a következő sorokat olvasta fel.: „Egyszer csak innen is, onnan is, zászlókat lengetve elindult a végtelen emberáradat! És mi ebben a hömpölygő tömegben ott voltunk. Ott voltunk a Petőfi szobornál is, ahol Sinkovits Imre szavalta el a Nemzeti Dalt, és sírva kiáltotta világgá sok ezer ember esküjével kísérve: RABOK TOVÁBB NEM LESZÜNK! - Tartozunk a hősöknek az emlékezettel. Tartozunk avval, hogy fejet hajtunk, emlékük előtt és közösen ünneplünk – zárta gondolatait a polgármester.

A beszédet követően a Herceghalomi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 6. osztályos tanulóinak műsorán keresztül egy rögtönítélő bíróság elevenedett meg a KEK falai között, valamint bepillantást kaphattunk az 56-os hősöknek a forradalom leverése utáni állhatatos és rendíthetetlen kiállásába, amely még a börtönben is kitartott.

Az ünnepság zárásaként a hagyományos fáklyásmenet és koszorúzás következett az 56-os emlékműnél.

(Fotók: Kristóf István)


Minden jog fenntartva © 2024 - 2025 Herceghalom Község