Falunap Herceghalomban
Szeptember 7-én, szombaton a KEK melletti területen ideális időben kora délutántól késő estig számtalan program várta az érdeklődőket. A „Herceghalom legszebb virágoskertje” és „Herceghalom legszebb konyhakertje” verseny elismerései is átadásra kerültek.
A gyerekek már 13 órától kipróbálhatták a hatalmas Maxi Air Play névre hallgató légvár-repülőt, de nagyon népszerű volt az arcfestés és "Itt az ősz" címmel játszóház is várta a kicsiket Papp Xénia vezetésével. Természetesen a mindig népszerű lovaskocsikázás sem maradhatott ki a programok közül.
Csizmadia Zsuzsa polgármester köszöntőjét követően a Herceghalom legszebb virágoskertje és Herceghalom legszebb konyhakertje verseny eredményhirdetése következett, majd a Labdarózsa Kórus műsorát hallgathatta a közönség. A Marcipán Fitnesz csoport bemutatója után klasszikus és jól ismert swing dalokat énekelt Lévay Tímea és Poppre Ádám, akiket a hat fős Brass On Brass Dixieland együttes követett. A Falunap programjából a sanzon és a musical dalok sem maradhattak ki, Bereczki Zoltán színész, Fonogram-díjas énekes előadásában számtalan ismert szerzemény hangzott el. A remek hangulatot pedig az esti Retro Party és utcabál csak tovább fokozta. Jó volt ismét együtt lenni, beszélgetni, énekelni és táncolni! Köszönet azoknak, akik sokat dolgoztak azért, hogy a program létrejöjjön! A Falunapot az OTP támogatta, Herceghalom Község Önkormányzata finanszírozása mellett.
A "Herceghalom legszebb virágoskertje" verseny helyezettjei:
- Czibere Kornél
- Palóc Józsefné
- Zsohárné Stricker Katalin
a "Herceghalom legszebb konyhakertje" verseny díjazottjai:
- Kovács Balázsné
- Kliment Lajosné Szabó Teréz
- Karsai Istvánné Margit néni
A felhívásra sokan jelentkeztek, köszönet illet minden pályázót. A díjakat Herceghalom Község Önkormányzata és az Oázis Kertészet biztosította.
(Fotó: Kristóf István)