Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Ülésezett a BÖT

Május 5-én tartotta a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás (BÖT) soros ülését, melyen megegyeztek a jelen lévő polgármesterek, hogy összehangoltan, együtt lépnek fel a nyári szúnyoginvázió ellen és közösen koordinálják a biológiai szúnyoggyérítést.

Az ülésen Kerényi Tamás /BFK/ röviden ismertette a "Kerékpáros Kertváros" regionális kerékpárhálózat fejlesztési stratégiáját, illetve, hogy hol tart annak megvalósítása. A koncepciótervet – melyet a vasútra való ráhordás fontossága motiválta - igyekeztek úgy összeállítani, hogy 2,5-5 km-es körzetekben biciklivel biztonságban, bicikliúton megközelíthetőek legyenek az agglomeráció vasútállomásai.

Ez a koncepcióterv a hivatásforgalmi kerékpárút-hálózatról szól, mely összevág Herceghalom elképzeléseivel. Herceghalom ugyanis a kezdetektől fogva két irány mentén gondolkodott a bicikliút kapcsán: egyrészt turisztikai céllal az országos hálózatokra való kapcsolódás (csatlakozás a BUBÁ-hoz, a Budapest-Balaton és a Zsámbék-medencei bicikliutakhoz) mentén, illetve a főváros felé a hivatásforgalmi – azaz a munkábajárással kapcsolatos - kerékpárút lehetősége kapcsán.

A települések mindezeken túl tervezési útmutatót is kapnak a jövőben, mely segítséget nyújt az önkormányzatoknak a saját bicikliútjaik kialakítása, tervezése, megvalósítása ügyében.

A megbeszélésen elfogadták a BÖT költségvetésének módosítását, a 2021. évi zárszámadást, a szakmai beszámolót, valamint az idei munkatervet is.

 

Minden jog fenntartva © 2024 Herceghalom Község