Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja

nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja elnevezésű emléknapot a nők elleni erőszak felszámolásáért küzdő aktivisták már 1981 óta minden évben november 25-én tartják.

 A nők ellen világszerte követnek el nemi erőszakot, családon belüli erőszakot és az erőszak egyéb formáit. Az ENSZ közgyűlése 1999. december 17. óta nyilvánította ezt a napot a nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi napjává.

A világon megrendezésre kerülő 16 Akciónap elnevezésű kampány, 1991 óta számos civilszervezet, intézmény és magánszemély csatlakozásával jön létre évről-évre. A kezdeményezés kiemeli: a nők elleni erőszak súlyos emberi jogi jogsértés, amely többek között az áldozatok életét, méltóságát, testi épségét, egészségét és biztonságát sérti és veszélyezteti.

 Óriási lelki teher az erőszak, melynek súlya akár az áldozatok egész életét végigkíséri. Az emberi jogok – mint pl. a méltósághoz, élethez, a szabadsághoz és a biztonsághoz való jog – minden ember elidegeníthetetlen alapvető joga. A családon belüli erőszak jelensége, illetve az erőszakot elszenvedő és elkövető megítélése körüli tévhitek és előítéletek sokszor megnehezítik a megelőzést és a beavatkozást. Az erőszak nem velünk született, hanem tanult és választható viselkedés, éppen ezért össztársadalmi probléma ennek kezelése.  Mindannyiunk felelőssége, hogy a következő generációk számára egyértelművé tegyük, az erőszak elfogadhatatlan, bárki is követi el.

Tények és tévhitek

A családon belüli erőszakról a köztudatban élő tévhitek eloszlatása munkánk egyik legalapvetőbb része, mivel e tévhitek sokszor megbénítják mind az áldozatok segítségkérését, mind az ismerősök és az intézmények beavatkozását. E tévhitek csaknem kivétel nélkül az áldozatot teszik felelőssé a bántalmazó erőszakos viselkedéséért. A valóság azonban ennek igen ritkán felel meg: az elkövetőt ismerősei és tágabb családja sokszor “rendes”, “jóravaló” embernek ismeri, ezért ha az áldozatok beszélni kezdenek, gyakran senki sem hisz nekik. Tovább nehezíti az áldozatok helyzetét, hogy nemegyszer maga az elkövető is a nő viselkedésével indokolja a bántalmazást. Az erőszak megtörésének első lépése, hogy a felelősséget arra helyezzük, akit illet – az elkövetőre.

 A nő bántalmazása kapcsán a családban élő gyermekek is megsínylik az erőszakot, ha az elkövető közvetlenül nem is bántja a gyermekeket, ők akkor is sérülhetnek, az anya bántalmazása lerombolhatja biztonságérzetüket, illetve elsajátítják az erőszakos viselkedésmintákat és ezt adják majd tovább.

  Mindannyiunk célja, hogy hatékony módszereket dolgozzunk ki pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek segítségével, és igen korán, már az iskolákban el kell kezdeni a prevenciós munkát. Már Magyarországon is több társadalmi szervezet foglalkozik az erőszak áldozataival.

 Amennyiben ismernek olyan nőt, akiről úgy vélik, hogy családon belüli erőszak áldozata, feltétlenül hívják fel a figyelmét arra, hogy a hatóságok, valamint több, a nők jogaiért küzdő szervezet is tud segítséget, tájékoztatást nyújtani.

 VAN SEGÍTSÉG!

 

Hívja a hét minden napján éjjel-nappal INGYENESEN elérhető

ÁLDOZATSEGÍTŐ VONALAT!

 

06-80-225-225

 

 

        Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

          Bűnmegelőzési Osztály

 

 

 

 

Minden jog fenntartva © 2024 Herceghalom Község