Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Humán és Környezetvédelmi Bizottság

Cserkuti Edina- elnök

Somogyi Kálmán - elnökhelyettes

Pörge Sándor - bizottsági tag

Schubert Szilvia - külsős tag

Galai Katalin - külsős tag

 

A Humán  és Környezetvédelmi Bizottság feladatai:

1. Részt vesz a helyi szociális rendelet megalkotásában.

 

2.Elrendeli a jogtalanul felvett támogatások visszafizetését.

 

3.Dönt a 18. életévét betöltött tartósan beteg személy ápolására, gondozására történő ápolási díj megállapításáról, mértékéről és legalább kétévenként felülvizsgálja azt.

 

4. Dönt az étkezési térítési díj hozzájárulásban részesülők köréről

 

5. Évente megállapítja az önkormányzat intézményeiben fizetendő élelmezési térítési díj csökkentését lehetővé tevő előirányzatot.

 

6.  Dönt a házi segítségnyújtásban résztvevők köréről.

 

7. Megállapítja a szociális gondozók díját.

 

8.Javaslatot tesz konkrét szociális jellegű helyi intézkedésre.

 

9.Figyelemmel kíséri a településen hátrányos helyzetben levő népréteg helyzetének, élet- és munkakörülményeinek alakulását.

 

10. A Képviselő-testület, a bizottságok és a polgármester kezdeményezésére szakvéleményt nyilvánít szociális kérdésekben.

 

11. Előzetesen véleményezi az egészségügyi beruházásokat, fejlesztéseket, nagy értékű eszköz- és műszerbeszerzéseket.

 

12. Részt vesz az önkormányzat költségvetésének előkészítésében, a költségvetési koncepció kidolgozásában.

 

13. Véleményezi a művészeti alkotás közterületen önkormányzati, illetve nem önkormányzati tulajdonban levő épületen való elhelyezését, áthelyezését, lebontását.

 

14. Javaslatot tesz közterületek elnevezésére és emlékmű felállítására.

 

15. Kezdeményezi és szervezi kulturális, művészeti rendezvények tartását.

 

16.Javaslatot tesz az állami, a nemzeti és önkormányzati ünnepek programjára és részt vesz az ünnepségek rendezésében.

 

17.Civilszervezetek működési támogatására pályázat kiírása, véleményezése, előterjesztése a Képviselő-testület felé.

 

18. Civilszervezetek programjainak támogatására benyújtott pályázatok elbírálása.

 

19. Véleményezi a települési helyi környezetvédelmi programot.

 

20. Véleményezi a környezetvédelmi pályázatokat, benyújtás előtt elbírálja azokat.

 

21. Javaslatot tesz az éves Környezetvédelmi akcióprogramra.

 

22. Dönt a Környezetvédelmi Alap felhasználásáról.

 

23. Elemzi és értékeli a lakóhelyi környezet állapotának alakulását, annak emberi egészségre gyakorolt hatását.

 

24. A fejlesztési feladatok során érvényesíti a környezetvédelem követelményeit, elősegíti a környezeti állapot javítását.

 

25. Javaslatot tesz a település zöldfelületének tervszerű fejlesztésére, ellenőrzi annak végrehajtását.

Minden jog fenntartva © 2024 Herceghalom Község