Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Herceghalom Kultúrájáért Egyesület

Az egyesület 2009. novemberében alakult azzal a céllal, hogy rendszeres és alkalmi programok, klubok szervezésén keresztül színesebbé tegye a település kulturális életét és közösséget építsen.

 

2010-ben az egyesület által működtetett Fotóklub megnyerte az Országos Tájértékpályázat "A legjobb értékvédelmi programot benyújtó csoportos pályázó" kategóriáját.

A kezdetek óta felélesztettünk néhány hagyományt (mint pl. a Májusfa állítást) és teremtettünk újakat (mint pl. a Magtárogató, Adventi Kincskereső Kalendárium).

Működtettünk és működtetünk klubokat (jelenleg Táncklub, Korok Ruhák Társulat, Old Rock Klub), ballagtattunk végzősöket, varázsolunk mesevilágot – mikor mire aktivizálható a tagság és az egyesülethez közel álló támogatói csapat.

Az egyesület saját programjai mellett részt vállal a településen megrendezésre kerülő kulturális és közösségi rendezvények programjainak színesítésében is, legyen az Gyereknap, Adventi vásár, Falunap vagy Alapítványi bál. Emellett számos alkalommal lépett fel részt más települések, intézmények, egyesületek meghívására is rendezvényeken, programokon (Meseösvény: Karikó János könyvtár – Biatorbágy; Történelmi Divatbemutató: Napfordulós Ünnep – Zsámbék, Múzeumok Éjszakája – Zsámbék, Rózsahölgyek Jótékonysági Teadélutánja - Kecskemét, Felina Családi nap - Szeghalom stb..)

Szeretnénk továbbra is aktív szereplői lenni a helyi közösség életének. Fontosnak tartjuk a helytörténeti kutatást, települési értékeink megtartását és megismertetését.  Visszük tovább a már bevált és kedvelt programokat, a civil szervezetek közti jó együttműködést. Régi ötleteink fenntartásával és új ötletek megvalósításával folyamatosan tenni szeretnénk nemcsak azért, hogy jobb legyen itt élni, hanem azért is, hogy a település lakói közelebb kerüljenek egymáshoz.

Az egyesület elnöke : Poór Ágnes

Elérhetőség: hekke.herceghalom@gmail.com

A 2011-es évben megkezdtük néhány települési hagyomány felélesztését (például a Májusfa állításának hagyománya), és szeretnénk újakat is teremteni (például a Magtárogató).

 

Az egyesület saját programjai mellett részt vállal a településen megrendezésre kerülő kulturális és közösségi rendezvények körüli teendőkben, így például az Önkormányzat által szervezett Gyereknap illetve a Mosolysziget Egyesület által szervezett Adventi vásár lebonyolításában.

Szeretnénk továbbra is aktív szereplői lenni a helyi közösség életének. Továbbvinni a már bevált, megszokott programokat, folytatni a helytörténeti kutatást és segíteni a közösségi élet fejlesztését más civil szervezetek bevonásával.

 

Az egyesület elnöke Poór Ágnes

Elérhetőség: hekke.herceghalom@gmail.com

 

 

Minden jog fenntartva © 2024 Herceghalom Község